Nézzétek

Meg az Egy különc srác feljegyzéseit. Azt hittem valami átlag film így délutánra, de szétszedett rettenetesen és most rakom össze újra a kis világomat darabjaiból. Egyszerre lenne kedvem sírni és nevetni, örülni, hogy élek és közben nem is tudom. Rettenetesen jó volt. Szerintem a Nő másik arca óta (persze az más téma volt) nem láttam filmet, ami ennyire hatott volna... én is át akarok menni így egy alagúton!