O története

Rákaptam Jade blogjára. Tetszik amit és ahogy ír. Bizonyos szinten inspirál. Nála olvastam O történetéről, ami felkeltette az érdeklődésem. Nem mondom, hogy gyorsan, de elolvastam, szépen, ahogy épp jólesett. Megfogott. És most hagyjuk a bdsm részét a történetnek, mert arról tudnék filozofálni jóóó sokáig, de O, René és Sir Stephen viszonya egymáshoz, amiről most elmélkednék egy kicsit. (Aki el akarja olvasni, annak most szólok, hogy egy kicsit belemehetek a történetbe :)

O szinte végig úgy érzi, hogy René-be szerelmes, szüksége van a tudatra, hogy René szereti őt, mégis... Sir Stephen lesz a igazi ura, hozzá fog végül (örömmel) tartozni. Elgondolkodtatott, mert magam is egy olyan párra vágyom, akire felnézhetek, akihez tartozhatok, akié lehetek és ez ma (lehet, hogy csak korosztályos dolog), nem sok pasiban van meg. A legtöbbjük olyan, mint René, elsőre jó választásnak tűnik, azt hisszük, hogy szerelmesek vagyunk belé, de a végén rájövünk, hogy ez csak önámítás. Sir Stephen tudja, mit akar, tudja, hogy akarja és O tudomására is hozza mindig (naná, mivel O ura). De azt látom sokszor, hogy a mai fiúk (és direkt írok fiút, a korosztályomra gondolok) még nem igazán tudják. Biztos változik ez, ha 10-20 év múlva kipróbálhatnám az összes exemet, tuti változás lenne. Illetve eddig talán Big állt a legközelebb ehhez, de nála is inkább az, hogy szeretett ágyban lenni meg bírt is. 

Úgy látom, a fiúk is el vannak veszve a "menőcsávó" álarc mögött sokszor. Változnak a szerepek, egyre nehezebb férfinek lenni, több az elvárás és több a lehetőség, választani, megfelelni kell, nincs kegyelem. Kevés olyan pasit látok, aki tényleg tudná, hogy kell bánni egy nővel. Persze mindig van 1-2 pozitív példa is, de olyan könnyű elcsábulni, ellustulni, inkább feladni az egészet. Már talán otthon se látják azokat a példákat a szüleiktől,  mindenki csak hajtja a munkát, a pénzt és nincs már idő egymásra - és igen tudom, hogy túlidealizálom az egészet. De például mikor Szexiszemű múlt hétvégén a pincéjéről mesélt, nálam megállt az idő, ott voltam kint vele lélekben és átéreztem, hogy milyen jó lehet a semmi közepén, a tökéletes csendben és nyugalomban. Na, de elkalandoztam...

Szóval egymásra se szánunk elég időt, nem ismerjük meg egymást, a másik testét, a működését... Hétvégén Gé azt mondta, hogy milyen jól csináltam, és azon túl, hogy az ilyet mindig fenntartással kezelem, hiszen kitudja mit tapasztalt előtte, azért azt mondom, hogy azért is lehet ez így, mert mindig igyekszem rászánni az időt, "tanulok", figyelek, hogy mi esik jól és mi nem, tudom, hová kell nyúlni, stbstb. De amikor oda jutottunk, hogy viszonozza, igazából megállt a tudománya. Az alapok megvoltak, de szerintem igazán kedve se volt hozzá. A végén leállítottam, mondom inkább hagyjuk. És annyi ilyen pasi van (legalábbis az exeim között tutira), akik nem tanulták meg, hogy ez mekkora "hatalom" a kezükben. A Pinablogon mindig írják a kommentelők, hogy  olyannal ne álljunk le, aki nem hajlandó viszonozni és ebben maximálisan egyetértek. És ne muszájból tegye, hanem mert tényleg akarja, mert tudja, hogy mit ad ezzel.

Összeségében irigylem egy kicsit O-t, mert olyan ember mellett kötött ki, akivel igazán szabad lehet. Tapasztalhat, felfedezhet és közben Sir Stephen mindig ott van, mint egy biztos pont, akihez tartozik. Nincs mit tenni, keresi kell és nem feladni, kitartani, reménykedni, aztán csak meglesz az eredménye :)

ui. lehet, hogy kicsit szétesett az írás, de több óra alatt sikerült megírni, mert mindig közbejött valami, valaki...