Évadzáró

Hogyan búcsúzol el valakitől, akiről tudod, hogy még fogod látni, de már nem lesztek úgy, hiába minden érzelem/vonzalom?
Ma furcsa dolog történt... S bejött reggel miközben reggeliztem. Beszélgettünk, aztán csókolóztunk is közben, végül minden korábbi elvemet feladva szeretkeztünk. Ilyen nagy orgazmusom talán még sosem volt. Annyira ideális volt a helyzet. Utána is összebújtunk, majd fürdés után filmeztünk, bújtunk, csókolóztunk, elvoltunk. Hihetetlen, hogy ilyen "laboratóriumi" körülmények között - egy átlagos hétköznap inkább jövés-menésből áll, nincs ennyi időnk egymásra - mennyire jól működünk. Délután elsírtam magam. Itt volt minden a kezeim között, amit akarok, mert ő tényleg szeret és elfogad úgy, ahogy vagyok, mi több szeret így, ahogy vagyok, de a körülmények elszakítanak. Jövőhéten mindketten hazaköltözünk, nagyjából 300 km lesz közöttünk. Talán nem is bánom, mert így egy szép emlékünk marad a másikról, de ha ilyen formában fenn tudnánk tartani ezt a dolgot, vele boldog lennék, tudom (most kiveszem a kezem a biliből...).
Úgy éreztem magam egész nap, mintha egy sorozat évadzárójában lennénk, ahol a nézők megkapják, hogy végre összejövünk, de hogy fájjon is, abban a tudatban kell töltenünk a napot, hogy csak ennyi adatott.
Ugyanakkor ott van az is, hogy TUDOM, hogy a valóságban nem működünk, így mondtam neki, hogy nehogy várjon rám a nyáron, inkább élvezze ki a bulikat. Meg a mai napig meggyőződésem volt, hogy nem passzolunk.Szóval maradok ennél az objektív véleménynél és a mai napot pedig az emlékeim legszebb csokrában fogom őrizni.
Hiszen ott van a másik dolog is drága barátommal. Tegnap költözött ő is, egy haverjával segítettünk csomagolni. Kidöglöttünk, mindhárman kidőltünk DB ágyán. Valahogy összetalálkozott a szánk, aztán egyre több csókot váltottunk. Szerencsére a haver vette a lapot és magunkra hagyott. Nem akartam lefeküdni vele, mert az sok mindent összekuszált volna, ugyanis exek is vagyunk, így a végén ő kézimunkát kapott én meg egy sörösüveg szilánkot a lábujjamba.
Egy 10es skálán mekkora b.i.t.c.h. vagyok ezek után???

Bürokrácia

Nem hiszem el, hogy lehet ennyire bürokratikus egy egyetem... Azt mondják, megcsinálják az indexünket ma 10re és lehet vinni, erre bemegyek fél kettőkor: - Ó, még csak most kezdem el beírni őket, de tanár úr amúgy sincs bent, szóval majd hétfőn lehet jönni érte. KÖSZI. Ráadásul még csak meg se lehet kérdezni a tanárt, mert persze miért is lenne bent munkaidőben, hogy mért húzott le egy teljes számolást vagy mért nem adott több pontot... 5 pontra voltam a megváltástól, de nem, csesszünk ki a hallgatókkal, jöjjenek jövőhéten is! _gyűlölködősarc_



Igen, TH, mert most így ordítanék legszívesebben én is...

Különbségek

Nemrég csak mentem a folyosón és egyszercsak bevillant... Nem megy a szex, mert nem arra vágyom. Jobban mondva nem szexre, dugásra, ne adj isten baszásra. Szeretkezni akarok. Most értettem meg igazán a különbséget közöttük. Az egyikben csak a test vesz részt, míg a másikban a lélek is. Arra vágyok, hogy valakinek odaadjam a testem és a lelkem egyaránt. Szeretkezni akarok valaki olyannal, aki érdemes rá. Azt hiszem újabb fejlődési szintre jutottam ezzel. Megvan az út, amit be kell járnom, tudom, mert csütörtökön deja vu-m volt és hiszek abban, hogy ezt azért érezzük, mert a jó úton járunk és a lelkünk érzi, hogy helyesen cselekszünk. El kellett mennem az exemhez, hogy eljussak erre a felismerésre, hogy rájöjjek, a szex nem minden. Mostantól fogva úgy szeretnék élni, hogy csak annak adom magam, aki erre méltó, mert csak így leszek jóban magammal. Mára ennyi :)

Üres vágyak

A hét gyorsan eltelt...
Ha akartam volna, szeretkezhettem volna egy régi exemmel, de valahogy nem tűnt helyesnek. Csókolóztunk, feküdtünk, állt, már a lábam között volt és mégis leállítottam. Tudom, hogy helyesen cselekedtem. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy szeretkezzek. A belső gát még megvan... Talán majd idővel sikerül feloldanom, remélem. Abban bízom, hogy ha a megfelelő férfi mellett leszek, a testem sem blokkol le...
Pláne, hogy közben akárhányszor lefekszem, csak arra bírok gondolni, hogy milyen jó érzés lenne most egy pasi nyelve a lábaim között vagy ha csak úgy istenesen megdugna elölről, hátulról, alulról, felülről... Mégis, egyelőre, ha odakerül a sor, leblokkolok és nemet mondok...
Jövőhét végén talán Pest, talán valaki, talán nem..

Fejezetek

Azt hiszem, lezárult egy fejezet az életemben. Persze ilyen közelről nehéz megmondani, hogy tényleg így van-e, de most így érzem. Tegnap előtt befejeztem a novellámat, ami először fikciónak indult, majd az életem követte a megálmodott történéseket... Mikor elkezdtem írni még az Elsővel voltam és csak fantáziámban élt a fiú, aki felbolygatja egy lány életét, akivel nem tud komoly kapcsolatot kialakítani, aztán elhagyja. Most itt tartok ténylegesen. Bár nem pontról pontra következett be a dolog, de mégis megtörtént az, amit csak főhősnőm életébe álmodtam. Akit érdekel, a tortenetek.hu-n megtalálja az írásaimat. A novellám, kisregényem (még nem tudom mi lenne, 90 oldal terjedelmű művem) címe: Boldogságot keresve.
A másik dolog, amiért úgy érzem, hogy új szakasz kezdődik, az az, hogy egyre jobban érik bennem a döntés, hogy elhagyom a tablettát. Komolyan akarom venni a dolgaimat, de amíg következmények nélkül összefekhetek bárkivel, addig tudom, hogy nem fogom.
Sokat segített az elmúlt napokban egy blog, mely régen itt volt található dreamlandsburn fedőnév alatt, aztán a prűd szerkesztők (? fogalmam sincs ki tehet róla) kitették (most az alábbi linken érhető el: http://azeletmasholvan.wordpress.com ). Pedig annyira őszinte, minden nőket érintő témával kapcsolatban. Nyíltan vállal mindent, a szexualitást, a testiséget... Olvasván az elmúlt egy év bejegyzéseit, fogalmazódott meg bennem, hogy ideje változni, lezárni ezt a kusza időszakot, mert igenis egy kapcsolat működhet. Lehet őszintén szeretni egymást, fel lehet vállalni a legbelsőbb vágyainkat, anélkül, hogy a másik elítélne... Tehát mától azon leszek, hogy megtaláljam azt, aki minden vágyammal, perverziómmal, álmommal együtt szeret és elfogad.
És valamit ma felfedeztem. Már magammal is más viszonyba tudok lépni. Már jó ideje ha ki akarom elégíteni magam, akkor csak az működik, hogy sok pasit képzelek el, akik tárgyként használnak, amit persze fantázia szinten nagyon élvezek, egyszer talán ki is próbálnék... DE mindig itt jön be a neveltetés, meg hogy ilyet-nem-illik, meg a sok hülyeség. De igen, én ennek a megtapasztalására is vágyom. De ez egy másik bejegyzés... Ugyanis már második napja örömmel tapasztalom, hogy újra elég, ha csak én vagyok magammal. Teljesen más kielégülést okoz az ilyen maszturbálás. Csak én vagyok. Esetleg a végére, mint egy mellékszereplő, feltűnik valaki - aki végre nem hasonlít fájdalmas exemre egy fikarcnyit se - , aki suttogásával, érintésével, testével segít a beteljesülésben. Lehet, hogy közel sincs olyan erős orgazmusom, mint amikor pasival vagyok és ténylegesen hajt a vágy a másik teste felé, de az biztos, hogy a lelkem is maximálisan kielégül ilyenkor.
Meglehet, az ilyen fajta kapcsolatnak magammal abszolút magától értetődőnek kellene lennie már hosszú ideje, de az elmúlt 2,5 évben mindig volt valaki, akivel enyhíthettem a hiányérzetet és az önkielégítést csak a "perverz" fantáziáim kiélésére használtam. Nem emlékszem már milyen volt még szűzként maszturbálni, mikor fogalmam sem volt, milyen érzés, ha kitölt egy férfi, ha bennem megy el, ha harapdálja a fenekem, ha magához húz... Most újrakezdem magammal és ez örömmel tölt el.
Úgy érzem végre túl jutottam az Édes kicsi galambomon, bár azt nem merem még állítani, hogy ha meglátom, nem tör rám újra a menes érzés...
De maga a felismerés, hogy ami köztünk volt, az egy színlelt kapcsolat volt, hogy az iránta érzett szerelmem -bármennyire is volt valódi vagy képzelt- múlóban van, azt hiszem képessé tesz arra, hogy valakinek lassan helyet csináljak a szívemben. Mert most már tisztában vagyok vele, hogy milyen a testi szerelem, de úgy akarom megtapasztalni, hogy közben a lelkemet, a szívemet is szabadjára engedem és nem kell attól félni, arra gondolni, hogy a másik csak megjátssza a féltő ölelést, hogy nekem jobb legyen...
Ez bizony a fejlődés! :)