Fejezetek

Azt hiszem, lezárult egy fejezet az életemben. Persze ilyen közelről nehéz megmondani, hogy tényleg így van-e, de most így érzem. Tegnap előtt befejeztem a novellámat, ami először fikciónak indult, majd az életem követte a megálmodott történéseket... Mikor elkezdtem írni még az Elsővel voltam és csak fantáziámban élt a fiú, aki felbolygatja egy lány életét, akivel nem tud komoly kapcsolatot kialakítani, aztán elhagyja. Most itt tartok ténylegesen. Bár nem pontról pontra következett be a dolog, de mégis megtörtént az, amit csak főhősnőm életébe álmodtam. Akit érdekel, a tortenetek.hu-n megtalálja az írásaimat. A novellám, kisregényem (még nem tudom mi lenne, 90 oldal terjedelmű művem) címe: Boldogságot keresve.
A másik dolog, amiért úgy érzem, hogy új szakasz kezdődik, az az, hogy egyre jobban érik bennem a döntés, hogy elhagyom a tablettát. Komolyan akarom venni a dolgaimat, de amíg következmények nélkül összefekhetek bárkivel, addig tudom, hogy nem fogom.
Sokat segített az elmúlt napokban egy blog, mely régen itt volt található dreamlandsburn fedőnév alatt, aztán a prűd szerkesztők (? fogalmam sincs ki tehet róla) kitették (most az alábbi linken érhető el: http://azeletmasholvan.wordpress.com ). Pedig annyira őszinte, minden nőket érintő témával kapcsolatban. Nyíltan vállal mindent, a szexualitást, a testiséget... Olvasván az elmúlt egy év bejegyzéseit, fogalmazódott meg bennem, hogy ideje változni, lezárni ezt a kusza időszakot, mert igenis egy kapcsolat működhet. Lehet őszintén szeretni egymást, fel lehet vállalni a legbelsőbb vágyainkat, anélkül, hogy a másik elítélne... Tehát mától azon leszek, hogy megtaláljam azt, aki minden vágyammal, perverziómmal, álmommal együtt szeret és elfogad.
És valamit ma felfedeztem. Már magammal is más viszonyba tudok lépni. Már jó ideje ha ki akarom elégíteni magam, akkor csak az működik, hogy sok pasit képzelek el, akik tárgyként használnak, amit persze fantázia szinten nagyon élvezek, egyszer talán ki is próbálnék... DE mindig itt jön be a neveltetés, meg hogy ilyet-nem-illik, meg a sok hülyeség. De igen, én ennek a megtapasztalására is vágyom. De ez egy másik bejegyzés... Ugyanis már második napja örömmel tapasztalom, hogy újra elég, ha csak én vagyok magammal. Teljesen más kielégülést okoz az ilyen maszturbálás. Csak én vagyok. Esetleg a végére, mint egy mellékszereplő, feltűnik valaki - aki végre nem hasonlít fájdalmas exemre egy fikarcnyit se - , aki suttogásával, érintésével, testével segít a beteljesülésben. Lehet, hogy közel sincs olyan erős orgazmusom, mint amikor pasival vagyok és ténylegesen hajt a vágy a másik teste felé, de az biztos, hogy a lelkem is maximálisan kielégül ilyenkor.
Meglehet, az ilyen fajta kapcsolatnak magammal abszolút magától értetődőnek kellene lennie már hosszú ideje, de az elmúlt 2,5 évben mindig volt valaki, akivel enyhíthettem a hiányérzetet és az önkielégítést csak a "perverz" fantáziáim kiélésére használtam. Nem emlékszem már milyen volt még szűzként maszturbálni, mikor fogalmam sem volt, milyen érzés, ha kitölt egy férfi, ha bennem megy el, ha harapdálja a fenekem, ha magához húz... Most újrakezdem magammal és ez örömmel tölt el.
Úgy érzem végre túl jutottam az Édes kicsi galambomon, bár azt nem merem még állítani, hogy ha meglátom, nem tör rám újra a menes érzés...
De maga a felismerés, hogy ami köztünk volt, az egy színlelt kapcsolat volt, hogy az iránta érzett szerelmem -bármennyire is volt valódi vagy képzelt- múlóban van, azt hiszem képessé tesz arra, hogy valakinek lassan helyet csináljak a szívemben. Mert most már tisztában vagyok vele, hogy milyen a testi szerelem, de úgy akarom megtapasztalni, hogy közben a lelkemet, a szívemet is szabadjára engedem és nem kell attól félni, arra gondolni, hogy a másik csak megjátssza a féltő ölelést, hogy nekem jobb legyen...
Ez bizony a fejlődés! :)