Visszatértem. Nem mondom, hogy jól vagyok. Még nem. De elfogadtam. A szívemet az egyik, a lelkemet a másik törte össze. Most szünet van. Bár kétségtelenül vágyom valakire, aki ott van velem, akihez hozzábújhatok, aki magához húz, aki mellett biztonságban érezhetem magam, akivel lángra lobbanthatom az ágyat. De nem merek még gondolni se rá. Úgy érzem, nem lesz elég bátorságom valakit ilyen közel engedni magamhoz. Talán ha elég ideig "éheztetem" a lelkem, lesz elég bátorságom hozzá. Meg erőm. Félek. Hogy elszúrom, hogy rosszul választok, hogy akit választok nem fogom tudni szeretni, hogy nem fog tudni szeretni, hogy sérülök. Azt hiszem jelen állapotomban ez mind jogos. Remélem az idő begyógyítja a sebeim. Hiszek benne, hogy van valaki, akit nekem szánt a sors és ha találkozunk, akkor minden szenvedés elmúlik és biztos(abb) leszek a dolgomban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése