Bele a közepébe

GömBlog. Igen, mert sok mindennel fogok itt foglalkozni, úgy érzem. Ami épp a lelkemet piszkálja.

Most például, hogy mért(nem) használjuk ki egymást, illetve mért tűnik annyira veszettül jó indoknak a szakításra az, hogy nem akarlak kihasználni, egészen addig, míg minket nem akarnak dobni ezzel az indokkal...
Az egész úgy 5 hónappal ezelőtt kezdődött. Táncoltam egy fiúval (merthogy igen, lány vagyok:). Nem kellett sok idő - csupán pár hét - és már együtt voltunk, rengeteget szeretkeztünk, sok időt töltöttünk együtt. Karácsonyra fülig beleszerettem. Ő meg Szilveszterkor szakított velem, mert állítása szerint nem szeret és nem akar kihasználni. Na ezt a végén addig húztuk, hogy csak szex kapcsolat lett belőle, majd végül márciusban "megcsalt" (bár igazából már nem voltunk együtt) és akkor végre volt annyi lelkierőm, hogy otthagytam.
Időközben megismerkedtem egy másik sráccal és miután teljesen szabad lettem, pár héttel később összejöttünk. Sok dolgom volt, ő meg kicsit ragacs volt, így három két után azt mondtam, inkább külön folytassuk, mert bár a szex jó volt vele, de nem akarom kihasználni és csak ezért lenni vele.
A következő héten egy rendezvényen találkoztam valakivel, akitől azonnal tüzet fogtam. Gondoltam, hát jó, van ilyen, de most ideje lenne pihentetni a dolgokat. Mit hozott erre a sors? Az ez előtti héten összefutottunk egy közeli szórakozóhelyen. Táncoltunk, jött, aminek jönnie kellett, majd hazakísért. Két nappal később találkát kért, mely során elmondta, hogy nem akar tőlem tovább semmit (nem mintha lett volna ilyenről szó), és nem akar kihasználni se. (Ismerős mondat? Nekem igen...) Szóval ennek is vége lett.

Mindezek után, az egyik nagyon jó barátnőm kijelentette, hogy farkat növesztettem és tény, hogy kicsit én is így érzem, mert azon túl, hogy ez a legutóbbi "szakítás" nem rázott meg kicsit se, már azon gondolkozom, a következő pasit hogy fogom megszerezni. Ha "szerencsém" van akkor visszatérhetek egy éjszakára az itt felsoroltak közül a legelsőhöz, akinek az emlékétől máig nem tudok (és talán nem is akarok) igazán szabadulni. Annyira intenzív, szenvedélyes kapcsolatunk volt, hogy elképzelni nem tudom, hogy valaha, valakivel még ilyen legyen. Talán épp amiatt a gondolkodás miatt nem is lesz és miatta olyan leszek én is, mint ő: "elkapom" aki él és mozog... Küzdök ellene, de úgy érzem, most ez az időszak jön.
Az elmúlt egy évben megtanultam felismerni, kimondani és megvalósítani az álmaimat, vágyaimat és talán épp itt az ideje, hogy a következményeit is vállaljam, akár mások előtt is és persze magam előtt is.