Elég sokat olvasok melóban, nagyon jó könyveket és némelyiknek sikerül kiváltania az "AHA!" érzést belőlem.
Amikor látod, hogy igen, ez jó, ezt így kellene, mikor megvilágosodsz, mikor tisztábban látsz, mint azelőtt bármikor.
Pár hete Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben című könyvét olvastam. És megvilágosodtam. Magamban sokszor (lehet, hogy még korainak tűnik, de) viaskosok azzal, hogy vonz a városi élet is, de nem tudom elképzelni az életem falusi élet nélkül (special thanks to neveltetés :)
És nevessetek ki, nézzetek hülyének, de annyira tiszta előttem a kép, hogy Szexiszeművel akarom ezt. Lehet, hogy az is benne van, hogy most egyedül érzem magam, de mióta itt vagyok, az ő gondolatával fekszek és kelek és így könnyebb elviselni, hogy igazából egyedül vagyok. És persze fejben ezerszer eljátszom, hogy együtt vagyunk és közben kicsit félek, hogy ez csak a fejemben fog létezni, valóra sosem válik, mert mire újra találkozunk (tippre szeptemberben) addigra talál valakit, akivel aztán jól leéli az életét én meg kereshetek mást, aki biztos lesz majd ilyen jó, de a Big utáni sokk óta most érzem először azt, hogy igen, készen állok, tudnék szeretni, ha lenne kit és kicsit félek, hogy ha ez most nem jön össze, akkor megint bezárok.
Lehet, hogy kicsit túl sokat agyalok most ilyeneken, de a tesóim életében nagy változások álltak be és ilyenkor akaratlanul is elgondolkodik az ember, hogy az ő élete hol tart...
Zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése