Kapuzárás

Összeköltözünk. Tudom én ezt már szeptember óta és várom is és boldog vagyok tőle/vele, mert mikor egy-egy napot külön vagyok, csak nyünnyögök és alig várom, hogy újra velem legyen, mert nélküle nincs meleg, napfény és boldogság és levegő és semmisenincsen, DE

Amúgy kurvára pánikolok is. Egy évesek lettünk, és hirtelen a hétvégén valami elszabadult bennem. a DÖG. Szerencsére A barátnőm kéznél volt és egy sétálással letudtam a hülyeséget, mert konkrétan van, amikor csak futni akarok el, messzire és hülyeséget csinálni, meggondolatlan lenni, nem törődni senkivel és semmivel, csak a mának és a mostnak élni (persze, spanyolviasz, de nálam is van ilyen, na). Szóval hétvégén leküzdöttem ezt valamennyire. A megígérte, hogy kapok egy lánybúcsút, mielőtt összeköltözünk, mert amúgy sem laktam még így senkivel és hát ez egy elééég naaagy lééépéééés a kis életemben, meg annyira régen ittuk már le magunkat, hogy itt a tökéletes alkalom rá :)

Aztán ma reggel külön mentünk dolgozni. Ő korábban, én később. Egy közepesen helyes pasaival lifteztem 4 emeletet, de szinte kirohantam a liftből, mert a kapuzárás megint kezdődött, azt éreztem, hogy simán megcsókolhatnám a pasit (nem az hogy annyira bejött, hogy jajj meg akarom, csak hogy megtehetném). Persze nem és a hegy oldalában félúton már csak nevettem magamon, hogy igen, ez aztán pánikroham volt (persze a vicces fajtából), de basszammármeg!

Egész hétvégén szeretkeztünk, szerintem tavaly nyár óta nem volt olyan hétvégénk, amikor ennyit lettünk volna együtt, neki adtam magam _teljesen_és_mindenhogyan_, ahogyan eddig még soha senkinek és csodálatos volt és szeretem és tudom, hogy ő is engem, csak most pánikolok.

Féltem magam. Most van egy kis életem, amit egyensúlyban tartok, de ha összeköltözünk, akkor már végleg tőle is fogok függni és bizonyos szempontból őt is egyensúlyozom kell (meg persze neki is engem). Nagy vállalkozás, de egyébként nagyon várom, mert most jön az az időszak, amilyen még tényleg sohasenem és senkivelsenem volt még, és ezzel talán végleg magunk mögött hagyhatjuk a múltamat, nem fog már kísérteni. Se őt se engem.

Az övé vagyok és boldog vagyok, a többit meg majd megszokom. Vele minden perc boldog, meg kell tanulnom nem félni attól, hogy korlátlanul boldog legyek, hogy ne akarjam szabotálni magam, mert (és most nyálas leszek) azt a szerelmet viszonozzuk, amit úgy gondolunk, hogy megérdemlünk és én nagyon is megérdemlem ezt a drága embert és nem akarok olyan lenni vele, mint amilyen korábban mással voltam, mert most minden jó. Jó leszek hát én is.