Ugye, hogy nem. Vesztemre/Szerencsémre, a Grey-el való kapcsolatom talán a világmindenség legjobban dokumentált kapcsolata. Jó, fényképünk nincs, de a mindennapi levelezés és a találkozókról a bejegyzések azért megvannak.
Tegnap úgy keltem, hogy rájöttem, kivel jött nemrég össze Szexiszemű és csak néztem a közös képeiket és most először azt éreztem (a szokásos, nekünk mért nem jött össze soha féltékenység mellett), hogy most megtalálta az igazit. Ismerem a csajt, kedveltem is, mikor találkoztunk a múltban. A drágám szemében most látok valamit, amit eddig talán nem. Remélem sikerül nekik, mert amellett, hogy mindig kicsit féltékeny leszek, nagyon remélem, hogy boldog is lesz Szexy, mert egyébként meg nagyon megérdemli.
Na és valahogy ilyen lelkiállapotban jutottam el odáig, hogy visszaolvastam, hogy is lett ez az egész Greyjel. Kezdve az ártatlan, segítsen nekem Edwarddal levelezéstől egészen a mikulás napi csodanapig. Tovább nem volt gyomrom, mert utána már romlottak a dolgok, de lelkileg talán az volt a csúcs, akkor, aznap voltam a legboldogabb és azt a búcsúzást a Keletinél a szakadó hóban sosem fogom elfelejteni. Meg ezeket a sorokat sem: "Jó volt nézni, ahogy mentél, pedig mentél..."
Na de ugyanekkor kiderült számomra, hogy mennyit változtam azóta. A dolgok 10%-ára sem emlékeztem, hogy tejóég, mi ilyenekről beszéltünk? Szóval nem semmi volt visszaolvasni. Igazából lehet, hogy egy nap a levelezésből, meg a blogból még összeszerkesztek egy naplót, aztán világsikeres leszek vele :D (nyugi, álnevekkel)
Tanulság ma nincs, inkább csak megörökíteni akartam a gondolataimat.
Hallgassatok Lykke Li-t!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése