A barátnőm megszakított velem minden kapcsolatot nemrég. Se szó, se beszéd. A nempasijaival csinált már ilyet, nem egyet végigasszisztáltam, volt, akire visszabeszéltem. De most én kerültem sorra. Nem akarom most részletezni, mert én tudom, mi van kettőnk között, teljes mértékben értettem, mért teszi, még úgy is, hogy nem mondta ki. Tegnap azért ráírtam az öccsére, hogy minden rendben van-e egyébként, mert tudom, hogy mindkét nagyija beteg és féltem, hogy velük történt valami, de minden oké. És csodák csodájára, ma felhívott a drágám és bocsánatot kért, én persze megértő voltam, mert tudom, hogy mért csinálta és nem hibáztatom. Aztán megbeszéltük, hogy pénteken találkozunk egy kicsit, mert hiányzunk egymásnak, nem találkoztunk, mióta elköltözött az új munkája miatt. Aztán órákig csak vigyorogtam, már anya is megkérdezte, hogy na mi van már. Mondom neki: A visszatért. Ennyi és mégis, olyan boldog voltam. Nincs még egy ember, akinek ennyire meg tudnék nyílni, akivel ennyire őszinte vagyok. Még konfrontálódni is jó vele.
A Romantikus lelkek c. filmben mond az egyik csaj, Laura egy olyat, hogy a barátok olyanok, mint a szerelmesek. Egymásba szeretnek, aztán kiszeretnek egymásból, majd újra kezdődik az egész és így tovább. Azt hiszem, a mi baráti "szerelmünk" (ezt most tényleg ne értsétek félre, de tényleg ő az egyik legfontosabb ember az életemben) most erősödött. Már négy éve, tűzön-vízen át ott vagyunk egymásnak és nagyon remélem, hogy ez így lesz életem hátralevő részében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése