Egy év

Milyen gyorsan elszáll! És mekkora utat tettem meg azóta, hogy remegő lábakkal lementem a nagy pesti ház lépcsőin, kicsit még álmosan, kicsit bizonytalanul, és ott várt ő és elvitt a csodaautóval kávézni. A kávé végén döntenem kellett.

 "Azóta, hogy beleestem a nyúllyukba folyton megmondják, hogy mit csináljak vagy, hogy ki legyek. Összementem, megnöttem, megnyúltam, teáskannában is voltam.Azzal vádoltak, hogy Alice vagyok, majd azzal, hogy mégsem. De ez csak egy álom én döntöm el, hogy mi fog történni."

 

 

Döntöttem és azóta sem bántam meg. Kaland volt, de még micsoda! Tele új utakkal, önismerettel, határok feszegetésével, de tele szomorúsággal, fájdalommal és magánnyal is. Akitől a legboldogabb voltam azokban a napokban, pont azzal nem tudtam megosztani az örömöm. Akitől a legtöbbet kellett volna kapnom, attól kaptam a legkevesebbet. A látszat az enyém volt, a valóság meg... talán sosem derül ki, volt-e egyáltalán valóság vagy csak egy rövidke álom volt.

 

"A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát."

 

 

Megismertelek, legyen bármi is a neved és (állításod szerint) megérintettelek. Olyan helyeken is, ahová korábban nem engedtél be hozzám hasonlóakat. Te is különleges voltál az életemben. Egyszerre a herceg és a főgonosz, egyszerre valami varázslatos és valami szörnyűséges. Olyan leckéket kaptam tőled és általad, amiket sosem fogok elfelejteni. Remélem, hogy én is hagytam nyomot az életedben.

 

A fájdalom, amit kaptam tőled megtanított értékelni mindazt, amit korábban talán nem tartottam annyira sokra, mint most. Lenyugodtam. Megvolt a kalandozás, ilyet többet nem kérek, köszönöm. De kaptam tőled jót is. Nem az ajándékokra gondolok, azok üres gesztusok voltak. Magadat nem adtad, nem adhattad, így tárgyakat adtál, amik segítenek az emlékezésben és emlékeket, édes és keserű emlékeket. Meglepő módon általad kaptam egy embert is, akiért hálás vagyok. Fájdalommal indult, de egészen jól végződött minden.

 

"Itt az idő bocsátani és feledni, vagy feledni és bocsátani, ahogy tetszik, most még választhatsz."

 

Hálás vagyok. Mert nélküled nem tudnám ennyire szeretni az itt és mostot. Azt, hogy most van valakim, aki nem lesi állandóan az óráját, hogy mikor kell indulnia, akinek én vagyok a legfontosabb, aki velem tervezi a jövőjét és nem csak a következő 1-2-3 órát.

 

Viszlát és kösz a halakat!