Merengős

Elfogyni az ölelésben... ironikus. "Csak egy ölelést szeretnék... "
Még mindig vannak részeim belül mélyen, amelyek nem engedték el a múltat. Ne érts félre, vissza sem vágyom már, de jó emlékezni. Viszont nem nagyon van kivel megosztani, mert akivel átéltem, azzal nem lehet. Apróságok,egy pillantás, érintés, érzés, butaságok jutnak eszembe sokszor, elnosztalgiázok 1-2 gondolat erejéig, aztán megyek is tovább. A nem beszélés miatt kicsit olyan érzés, hogy bennem rekednek a dolgok. Nem tudom átbeszélni senkivel. Néha dühös vagyok, néha nosztalgikus, néha realista, de még nem záródott le teljesen. Hiszen még egy éve sincs, hogy elindult. Legszívesebben csak leülnék egy kávéra és megkérdezném: Hogy vagy barátom? Nem vágyom már rá, csak hogy tudjak róla, tőle, általa. Hogy halljam, hogy azóta sem jó senkivel, nem olyan, mint velem, hogy rossz neki. Nem is egomnak kell, vagy csak annak, de jó volt hallani. Kár, hogy nem ír blogot.

Persze jó most hallani, hogy mennyire fontos vagyok, meg érzem a rengeteg szeretet, ami felém áramlik és egyáltalán nem elégedetlenkedek, mert nagyon boldog vagyok és jól tettem, hogy a lehetetlen hajkurászását befejeztem, csak... ilyenek a nők. Vagy legalábbis szeretek tudni az exeimről. Nem vágyom vissza egyikhez sem, de szeretem tudni, hogy mi van velük, hogyan alakul az életük.