Püh

Fáradt vagyok. Nincs energiám tanulni. Pedig kéne. Nem is nagyon sokat. De 40 oldalnyi anyag tanulása során már a 3. után rámtör az álmosság... Energiaital ugyan van, de akkor meg aludni nem fogok tudni.

Magányos vagyok. Ma nem mentem suliba, mert elegem van belőle, inkább pihentem, kilakkoztam augusztus után először újra a körmeim. És közben rámtört a magány. Hiába lakok 3 (4) emberrel együtt (plusz az a 80 még a szinten). Nincs senki, akivel igazán jó lenne. Mszobatárssal elvagyunk nagyon jól, de ma ő is hazament. Meg ugyan elmondom hogy mizu velem, de sok dolgot visszatartok. Nem tudok most senkinek úgy megnyílni. Bezárkóztam teljesen. Magányos vagyok és tényleg nem az hiányzik, hogy pl Ssel legyek, csak nem jó most így. Elvesztettem a hitemet abban, hogy találkozom majd valakivel, aki őszintén szeret és elfogad és tolerálja azt, aki vagyok és én is ugyanígy fogok érezni iránta. Félek, hogy nem fogok már ilyen emberrel találkozni és egyre cinikusabb vagyok (leszek) az egész kapcsolatosdival kapcsolatban. Dalospacsirtával találkoztam tegnap végre normálisan, mosolygott, meg fogta a fejét nevetve, hogy jajj, mondom neki, inkább ne mondj semmit, hagyjuk. Nem kaparja a küszöbömet, nyilvánvaló a helyzet. Meg tudom, hogy valószínűleg úgyse illünk egymáshoz. Ő olyan csodálatos számomra. Én meg... egyszerű/zárkózott/csak visszahúznám úgyis/boldogtalanná tenném/kihasználnám/stb... Van itt a szinten egy srác, akivel a hétvégén pár órára elvoltunk (én főztem, ő meg mosogatott meg beszélgettünk közben), de ugyanezt érzem, hogy minek kezdjek bele??? Úgyis szakítás lenne a vége, meg könnyek meg fájdalom vagy csak érzéketlenül megcsalnám valakivel, mert ilyen szemét ribanc vagyok... Igen, jó lenne, ha lenne valaki, de perpill még mindig fáj, éget ami Biggel voltam, amit mellette éltem át és még mindig (pár nap híján egy évvel később is) úgy érzem, hogy mellette voltam teljes, hogy mióta nem vagyok vele, hiányzik valami, ami nélkül nem tudok élni és nem is lesz talán senki más, akivel ennyire jó lehetne. Pár nap híján egy éve történt, hogy két hét kihagyás utána teljes pompámban (de komolyan: magassarkú, combfix, új csipkésbugyi, miniruha stb.) felmentem hozzá, hogy együtt legyünk, mikor is közölte, hogy előző este lefeküdt mással és hogy én döntsem el, hogy hogy legyen tovább. Végül otthagytam, de nagyon sokat küzdöttem magamban, de addigra már kétszer szakítottunk és úgy éreztem, hogy ha ezek után maradok, akkor magammal nem tudnék elszámolni. Egyik barátnőm, A vetette fel, hogy mi lett volna, ha vele maradok akkor, lehet, hogy ennyi kellett volna neki, ahhoz, hogy belémszeressen. Visszagondolva, igen, lehet ezt kellett volna tennem, de akkor tényleg nem bírtam. Egy év után meg elég gáz lenne olyan emailt írni neki, hogy hiányzol és vissza akarlak kapni, pláne azután, hogy szilveszterkor még annyit se mondott: fapapucs.
Na nem nyavalygok tovább. Amúgy írás közben rájöttem, hogy lehet nem is magányos vagyok, csak kiábrándult. Ez sokkal jobban jellemzi a hangulatom...