Nem könnyű, pláne, hogy még két másik helyet is bele kell szőnöm a menetrendembe időről időre. Éppen ezért igyekszem mindent tervezni, előre, egyeztetni barátokkal, családdal, hogy mindenki beleférjen és senki se maradjon ki. De mindez problémás...
Egyrészt, nem minden alakul mindig a tervek szerint. Főleg a meló, ami mostanában keresztül húzza a számításaimat. Most is úgy volt, hogy holnap is menni kell, mert a szomszédos raktárba költözünk, úgy is készültem, már megbeszéltem Királylánnyal, hogy szombat este együtt megyünk haza. Erre ma közölték, hogy mégse kell menni, mert nem halad úgy az új helyünk előkészítése. Mondom ok. De így most vagy egyedül vonatozok haza (ami azért amúgy nem lenne akkora tragédia, de mégis) vagy holnap estig/késő délutánig nem sok mindent csinálok - tanulhatok hétfőre ójee. Valószínűleg a kettes lehetőség lesz... (Valaki megmenthetne :D)
Másrészt ezzel az állandó tervezéssel nagyon perifériára szorul a spontaneitás. Vagy legalábbis bizonyos keretek közé. Amikor Mc-n vagyok, megesik, hogy ötletszerűen meglátogatok ezt-azt (KisLányomat, esetleg Szöszit :) , de pl Bp-n alig valami. Jó persze, alapból nem vagyok mindig (mindenkivel?) olyan spontán, hogy jó, oké, menjünk, de most érzem, hogy még lehetőségem se sok van rá.
Harmadrészt, ha valakinek mégis közbejön valami, akkor nagyon sokára tudom újra beütemezni (és tudom, hogy ez most húdeelfoglaltan hangzik, de tényleg megvannak előre a hétvégéim is 3 hétre kb).
Negyedrészt el nem tudom képzelni, hogy bárki komoly bekerüljön az életembe, már csak azért sem, mert ki akarná, hogy be legyen szorítva időkeretek közé? Ettől eddig tudok veled lenni, legközelebb meg egy (két? három?) hét múlva? Kizárt. Ezt most csak azért írom le, mert az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy oké, hogy nincs, de nem is vágyok rá? Persze, hogy jó lenne, de mit kezdenék vele? Ráér :)
Ugyanakkor itt van az is, hogy Bp-n mindig hazavágyok, azért az életem jelentős része még mindig Mc-n van. Mc-n pedig úgy tűnik, mintha a budapesti életem csak álom lenne. Annyiban igaz, hogy itt lenni mindig átmeneti élmény. Csak jövök-megyek, rohanok, itthon ülök, alszok. Maga az is, hogy hú, én most dolgozni megyek... Mikor elindulok Mc-ről, kell az a vonat út, hogy beleéljem magam, hogy na most akkor tényleg meló lesz és odafigyelek és csinálom és ez olyan felnőttes élet. Mondjuk a melóban azt szeretem, hogy amellett, hogy magamnak osztom be, amikor eljövök, akkor tényleg leteszem (a lantot :D) és nem kell semmit hazahozni belőle (kivéve a majdnem leselejtezett szlovák-magyar szótárat XD). Néha elkalandozok (khmm bizonyos úriemberek emailjeit elolvasva), néha hülyeséget csinálok, de általában nincs gáz, mert magam is észreveszem, ritka, hogy tovább is adom :)
Szóval eddig jók a tapasztalataim az egésszel, még bírom is, de kíváncsi vagyok, hogy mit fogok mondani tavasszal/nyáron. Meg mi lesz, ha végzek. Ide már lassan betanulok, szívesen maradnék, de ha csak ugyanígy tartanának 20 órában, akkor kénytelen leszek valami mást (is?) keresni. Na, de ez még odébb van.
Megyek élvezem az áfonyalevem, meg este Voice lesz, lehet, hogy belekukkantok, ha nem lesz jobb program :)
Ma egész nap ez járt a fejemben:
"It was my birthday, my stupid birthday"
Ja, úgy néz ki, nem lesz most semmi ünneplés, hanem otthon fogok ülni vasárnap, mert... nem is tudom... tanulni kell, igen, meg 19-én lesz buli, de valahogy most legszívesebben csak összebújnék valakivel aznap, meleg paplan, forró tea és forró szex kíséretében :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése