One step at a time

Gyömbérke múltkori bejegyzése és ez a program (és persze egyéb belső késztetések) rávettek arra, hogy ma elmenjek futni. Felkeltem 6kor, negyed hétre már meggyőztem magam, hogy igen, ez jó lesz, ezt kell csinálni, menni kell... Fél7 után nem sokkal már lent voltam a pályán, majd kb 20 percet futottam (nem volt órám, így inkább a fél kör futás - fél kör séta megoldást választottam), meg közben rájöttem, hogy kéne az mp3 lejátszóm meg egy olyan füles, ami nem esik ki a fülemből futás közben. Hazafelé meg elátkoztam az egész világot, ugyanis ugyebár gyalog kell feljönni a hegyre és fél úton már azt hittem leszakad a lábam (legalább a nyújtás megvolt...), pedig nem is gyötörtem halálra magam odalent. Nem mondom, hogy csütörtök reggel megint megyek, de azt se, hogy nem :)

Ja amúgy meg minden napra csináltam valami progit, így tegnap Keszeg barátomat ünnepeltük (fényes délben vodkameggylé hello 2x), ma Rosso fejezi be az egyetemet (a srácokkal egy sztem lepukkant kocsmába megyünk délután), holnap a jelenlegi tankörtársaimmal csinálunk valami vacsi+sörözgetés (meg lesz roki is) programot, csütön meg megyek végrevégrevégre NagyLányomhoz (meg a kislányához :P) látogatóba, aztán este meg itt az albiban akarunk valami házfalkirúgási akciót csinálni. Pénteken meg haza kéne takarodni, mert nem voltam már vagy május 1. óta rendesen otthon, vagy még azelőtt.