Ehhez képest (még csak fél órája vagyok ébren), úgy keltem, mintha egy hatalmas lyuk lenne a szíven helyén. Azt éreztem, hogy veszettül hiányzik valaki. Természetesen most Grey az első helyezett, de mégis N-t hiányolta a szívem. Nem vagyok szerelmes, csak rettentően bánt még mindig az, ahogy elváltunk. Viszont nem fogom keresni. Nem fogom keresni, mert visszaédelegném magam hozzá,, amiből megint csak az érzelmi katyvasz lenne, aztán úgyis ha komolyodni akarna a dolog, fejvesztve menekülnék. Nem lesz ez egy második S-sztori., attól többre tartom, ami köztünk volt.
És persze Grey is okozza ezt az ürességet. Imádok vele lenni, alkalomról alkalomra egyre jobb, de.
De vele kimaradok egy csomó mindenből. Sosem fogunk egymás mellett elaludni este, sosem fogok mellette ébredni, sosem fogunk pár óránál többet együtt tölteni egyszerre, sosem leszünk igazán együtt... Talán nem is baj, mert ha mindent megkapnék tőle (emellett, ne gondoljátok, hogy nem csodálatos minden vele töltött percem!), szóval talán akkor sose akarnék mást, akivel mindezt lehet.
Ott tartok, ahol mindig. Szeretnék egy kapcsolatot valakivel, egy normálisat, ahogy nem csak ideiglenes boldogság van, utána meg a nagy űr, hanem állandó állapot lehet, ahogy kellene is lennie. Szeretjük egymást Greyjel, ez nem vitás, de nem tud mindent megadni nekem és ezt ő is tudja, ezért is bátorít a kalandozásokra. Ugyanakkor hiába járok nyitott szemmel, olyan láthatatlannak érzem magam, mint Robin a legutóbbi HIMYM részben.
Majdcsak lesz valahogy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése