A hétvégét otthon töltöttük, együtt, nagyjából csendben és békességben. Mégis pénteken a sírás kerülgetett jórészt. Egyrészt, mert hiányzott Nagyi, hogy neki is megköszönhessem, másrészt, mert a legdrágább Carlosom nem volt ott. Anya még nem akar találkozni vele, ezért nem hívtam el. Csütörtök este kettesben megünnepeltük, bújtunk, meg kaptam egy cuki macit, Pált, aki most már mindig velem lesz.A drágámnak még vannak vizsgái, így türelmesen várom, hogy vége legyen neki is és egy kicsit tényleg felhőtlenül együtt tudjunk lenni.
Bár a következő probléma a nyár, az állástalanságom és hogy elvileg most úgy állunk, hogy mindketten hazaköltözünk. Persze azt mondta, hogy simán megoldjuk a dolgot, aminek nagyon örülök, mert volt már, hogy a nyár miatt szakadtam el pasitól (lásd S még 2010 nyarán). Most nagyon bízok magunkban. Munkát akar keresni nyárra, hogy Mc-n maradhasson és nekem is ugyanez a tervem.
Viccből megkérdezte, hogy akkor meg kell kérnie a kezem ahhoz, hogy anya találkozni akarjon vele? Csak nevettem, úgyse lesz ilyen (legalábbis még egy darabig ne). Napról napra jobban szeretem és ragaszkodom hozzá, ami csodálatos érzés, főleg a múltam után, most lehet mindent, nem kell visszafogni, lemondani, kevesebbel beérni! Még tanulnom kell, hogy igen, megérdemlem mindezt és nem kell eltaszítanom magamtól csak azért, mert ő jó és kedves és csodálatos. Megérdemlem mindezt! Nem csak a lopott órákat, a gyors meneteket, az állandó óranézegetést, hogy mindjárt indulnia kell. Akkor arra volt szükségem, de most ez kell. Az egyik nélkül a másikat nem akarnám, így nem hasonlítgatom, hogy mikor kivel mi volt a jobb. Most jó.*
Rákattantam Brunora a youtube-nak köszönhetően
* ilyenkor szokott beütni a krach, de azért mégis le merem írni, hogy jó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése