Egyrészt muszáj megemlítenem, hogy a hetedik évad a kezdeti döcögés után most annyira bedurvult, hogy már a második rész meg le úgy, hogy a végén eldobom az agyam és kiskanállal kell lekaparni a falról...
Másrészt ráébresztett ma valamire. Sokan nyavajognak, hogy túlságosan elhúzzák, meg nem is foglalkoznak anyu keresésével, de nem értek egyet. És a saját how I met sztorimon keresztül jöttem rá erre.
Nem úgy megy ez, hogy itt van, ő az és élj vele boldogan. Meg kell érni erre helyzetre. Tudom most magamról, hogy már nem az a lány vagyok, aki 3-4 éve és örülök ennek, mert jól érzem magam így, ahogy vagyok. De ráébredtem arra is, hogy ha nem élem át mindazt amit (igen, a Big általi fájdalmat, a sok seveled-senélküledet S-sel és a többi "szarakodást") akkor most nem ilyen lennék és lehet, hogy nem tudnám még mindig, hogy mit akarok. Nem mondom azt, hogy feltétlenül Szexiszemű lesz tényleg az igazi, de tudom, hogy az összes ilyen "epizód" az életemben hozzájárul ahhoz, hogy majd amikor odaérek a Nagy Ő-höz, akkor tisztában legyek magammal, a vágyaimmal és ha szerencsém van, akkor út közben velem vannak/lesznek a barátaim is, akik segítenek, mikor nehéz és velem örülnek, mikor jó és én is ott vagyok/leszek mellettük.
Addig pedig élvezem az utat :)
ui. azért az is tök jó, hogy mennyire megtaláltam a lelkibékém az utóbbi időben ^^
Valóban, én is mindig azt mondom, hogy az exeid, szerelmeid, csalódásaid is kellettek ahhoz, hogy azzá válj, ami lettél.
VálaszTörlés